Egy emoji többet mond ezer szónál? Kevés felnőtt ismeri a tizenévesek által használt digitális szlenget

Mint arra a Digital Parenting-kutatás is rámutat: a gyerekek évről évre egyre korábban lépnek be a digitális világba. 2017 és 2025 között megduplázódott a 7-8 évesen mobiltelefont használók száma. Sőt, már az óvodások egy részének is van okostelefonja. A kutatás eredményei rávilágítanak arra is, hogy a szülői odafigyelés csökkenti az online kockázatoknak való kitettséget, és […]

Ingyen elérhető szülői kézikönyv készült az iskolai zaklatásról, hasznos információkkal segítve az érintetteket

– Sokszor halljuk, hogy az iskolai zaklatás az iskola felelőssége. Pedig a hatása szinte soha nem marad az intézmény falain belül. Még mindig keveset beszélünk arról, mit él át egy szülő, aki az eszköztelenségével, tehetetlenségével vagy éppen a szégyenével küzd, mert nincs birtokában annak a tudásnak, információnak vagy kapaszkodónak, amitől kompetensnek érezhetné magát ezekben a […]

Digitális biztonság óvodáskorban. Letölthető kiadvány, nem csak szülőknek

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2020 óta dolgozik közösen a harmadik kerületben élő gyerekek fizikai, szellemi és lelki „jóllétéért” és biztonságáért. Számos témában nyújtanak támogatást családoknak, szülőknek, gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, legyen szó a digitális világ kihívásairól, a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működéséről, a bántalmazás megelőzéséről, felismeréséről, vagy a gyerekekkel kapcsolatos egyéni helyzetek kezeléséről. […]

Érzelmi intelligencia fejlesztése az iskolában. A Boldogságóra Program jó gyakorlatai

Veszekedések, rongálás, csúfolódás, kiközösítés, szorongás. Az érzelmi intelligencia hiánya számos problémához vezethet az iskolai közösségben, továbbá mindez a tanulás rovására is mehet, hiszen a belső feszültségek elvonják a gyerekek figyelmét a tanulástól – hívja fel a figyelmet Bagdi Bella pszichológus, coach mindfulness tanár, a Boldogságóra Program módszertan megalkotója. Mit lehet tenni pedagógusként? Hogyan lehet segíteni […]

Jelentősen nőtt a krízisben segítséget kérő fiatalok száma a Kék Vonalnál. Elkészült a 2025. évi beszámoló

Az évente több mint 20 000 megkeresést fogadó Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2025-ös adatai szerint tovább nőtt a súlyos lelki nehézségekkel küzdő gyerekek és fiatalok aránya. Egyre több olyan eset van az ifjúsági lelkisegély-szolgálatnál, amikor a segítő beszélgetés önmagában nem elegendő, és azonnali, konkrét segítség megszervezésére van szükség egy gyermek biztonsága érdekében. 2025-ben 2025-ben 163 gyermek esetében […]

Biztonságos bulizás. „Bajtárs” protokoll és vörös kód. Útravaló, nem csak tinédzsereknek!

Íme, egy rövid, átfogó útmutató a tinédzserek, fiatalok esti, éjszakába nyúló szórakozásához! Elöljáróban: Magyarországon a szórakozóhelyeken, vendéglátóipari egységekben az alkohol fogyasztása és felszolgálása 18 éves kortól engedélyezett. A 18 év alattiak számára szeszes ital árusítása és kiszolgálása jogszabályilag tilos, amit a hatóságok szigorúan ellenőriznek. Előkészületek Ne indulj el otthonról üres gyomorral! Ne fogyassz alkoholt bemelegítésként! Fogyassz rostban, […]

A sérült gyereket nevelő szülők érintetlen veszteségei. Tanulmány

Az Imágó Budapest 2026 évi I. lapszámában megjelent Kánya Kinga, a gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnökének tanulmánya. Címe: A sérült gyereket nevelő szülők érintetlen veszteségei. A szégyen szerepe a veszteségek strukturális elvitatása során és hatása a társadalmi marginalizáció folyamatára. A tanulmány a sérült gyermeket nevelő szülők érintetlen veszteségeinek társadalmi dimenzióit tárja fel – azt vizsgálja, […]

A gyerekek gyakran szívesebben beszélnek a mesterséges intelligenciával, mint szüleikkel?

– Egyre több kamasz, és nem ritkán kisebb gyerek, beszélget napi rendszerességgel a ChatGPT-vel, Character.AI-val vagy éppen a Snapchat saját mesterséges intelligenciájával. Ezek a beszélgetések sok esetben olyan érzelmi, lelki tartalmakkal telítődnek, amelyeket korábban csak közeli barátokkal, szülőkkel vagy – súlyosabb esetben – szakemberekkel osztottak meg a gyerekek – hívja fel a figyelmet az UNICEF. […]

Kulcsfontosságú a bullying prevenció! Az iskolai szociális segítők általános és középiskolásoknak egyaránt tartanak foglalkozásokat

A bullying, vagyis az iskolai vagy kortárs bántalmazás megelőzése, korai felismerése és kezelése esetenként komoly kihívások elé állítja a gyerekekkel foglalkozó pedagógusokat. Az iskolákban lehetőség van a bullyingkezelési protokoll bevezetésésére, melynek következetes alkalmazása sokat segíthet a jelenség megfékezésében. Az iskoláknak lehetőségük van arra is, hogy szakember bevonásával átfogóbb képet kapjanak a gyerekek a bullying természetéről, […]

A gyermek, mint márka. Hány lájkot ér egy gyerekkor? A médiahatóság kidfluenszer-kutatásának tanulságai

Gyermekmunka, vagy csak játék a tartalomgyártó gyermekek tevékenysége? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kidfluenszer-kutatása olyan kérdésekre kereste a választ, hogy miként válik a láthatóság teherré, a lájk teljesítménymércévé, a „büszke posztolás” pedig kizsákmányolássá. A gyermekek online térben történő megjelenítésének egyik legvitatottabb formája a kidfluenszer-jelenség. Az angol „kid influencer”- fogalomból származó kifejezés azokat a […]