Pozitív megküzdési stratégiák kamaszkorban. Letölthető óravázlat pedagógusoknak, tinikkel foglalkozó szakembereknek

Harminc éves fennállását ünnepli 2023-ban a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Az Alapítvány elsődleges feladata a gyerekek és fiatalok meghallgatása, a bajba jutott gyerekek segítése. Munkatársai azon dolgoznak, hogy az ENSZ definíciója szerinti gyermeki jogok megvalósuljanak Magyarországon. Az alapítvány küldetése, hogy a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek a gyerekek mindenek felett való érdekeit képviseljék. Legfőbb értékei pedig […]

Becserkészés a neten: mi az a grooming, és hogyan ismerhető fel? Ingyenesen letölthető információs anyag

A biztonságos internethasználatról nem lehet elégszer beszélni, hisz jó ideje már a gyerekek is aktív felhasználók, a közösségi médiában is jelen vannak, sokan az életkori megkötéseket sem veszik figyelembe, és gyakori, hogy ez a szülők figyelmét is elkerüli. A közösségi platformokon történő ismerkedés, beszélgetés sok veszélyt hordoz magában, hisz nem mindig tudhatjuk, hogy ki áll […]

Az elmúlt 20 évben megduplázódott a cukorbeteg gyermekek száma. A Szurikáta Alapítvány ismeretterjesztéssel, képzéssel segíti az érintett családokat és a pedagógusokat

Az elmúlt húsz évben a duplájára növekedett a cukorbeteg felnőttek és gyerekek száma hazánkban. 2021-ben mintegy 1 millió 100 ezer felnőtt élt cukorbetegként, míg a 18 év alattiak körében 5158 diabéteszes esetet regisztráltak. „A rossz táplálkozási szokások, a mozgásszegény életmód és a túlhajszolt életvitel egyaránt kedvez a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának. Ma már ez nem […]

Ingyenes információs csomag és tanári oktatócsomag, amely a drogprevenciót segíti és a drogmentes életmódot népszerűsíti

A Drogmentes Világért Alapítvány (Foundation for a Drug-Free World) egy nonprofit közhasznú szervezet, amely valós információkkal látja el a fiatalokat és a felnőtteket a drogokról, hogy tájékozottan dönthessenek a drogmentes életmód mellett. – Senki – főleg egy fiatal – nem szereti, ha kioktatják arról, hogy mit tehet, és mit nem. Ezért egyszerűen csak a rendelkezésükre bocsátjuk […]

Középiskolások segítéséhez: letölthető osztályfőnöki óravázlatok az iskolai agresszió és zaklatás megelőzésére

A konfliktusok az emberi kapcsolatok természetes velejárói. Ha megfelelő módszerekkel kezeljük őket, tanulási és fejlődési lehetőségként szolgálnak a résztvevők számára. A közös erőfeszítéssel, sikeresen megoldott nehéz társas helyzetek megerősíthetik kapcsolatainkat. Azonban megfelelő eszközök nélkül a feszültség egyre nő, és tehetetlenség agresszióba fordulhat. Az iskolai környezetben előforduló agresszió megnehezíti a tanárok, diákok és szüleik mindennapjait. A […]

Szociális kompetenciák: kora gyermekkortól kezdve élethosszig fejleszthetők. Nyomtatható infografika

Érdemes áttekinteni, mi minden tartozik ún. szociális kompetenciák körébe. Ezek egy részét már gyermekkorban, a korai szocializáció révén elsajátíthatjuk, családban, óvodában, iskolában, de a folyamatot még felnőttkorban sem tekinthetjük lezártnak, hiszen ezen készségek jelentős része bármikor fejleszthető. Szülőként, gyermekekkel foglalkozó szakemberként hasznos irányjelző lehet – közreadjuk a nyomtatható változatot.

Nyomtatható tanévzáró gondolatrendszerező általános iskolásoknak

Hamarosan véget ér a 2022/2023-as tanév. Ebből az apropóból készítettük az alábbi nyomtatható gondolatrendszerezőt, melyet alsó és felső tagozatos diákoknak, osztályfőnökeiknek, szüleiknek ajánlunk. Élményekben gazdag, szép nyarat, jó pihenést kívánunk! A képekre kattintva érhető el a nyomtatható változat.

Médiapedagógiai programok ovisoknak, általános és középiskolásoknak, letölthető foglalkozásvázlatokkal, segédanyagokkal

A Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesület óvodásoknak, kisiskolásoknak, középiskolásoknak, szülőknek szóló médiapedagógiai programokkal, információkkal segíti a gyerekekkel foglalkozó szakemberek – pedagógusok, óvodai és iskolai szociális segítők – prevenciós munkáját. Az Egyesület elsődleges célja a kisgyermekkori médiapedagógiai tevékenység széleskörű elterjedésének segítése, a médiapedagógia, mint szemléletmód előmozdítása. A szülők és nevelők médiaismeretének fejlesztése, kompetenciájuk növelése a mindennapi médianevelés […]

Nyomtatható színezők, foglalkoztatók Anyák napjára

Május első vasárnapján, 2023-ban május 7-én, az édesanyákat, nevelőanyákat ünnepeljük. Erre az alkalomra ajánljuk az alábbi ingyenesen elérhető, letölthető színezőket. Az egyszerűbb és összetettebb kifestők között összehajtható képeslap is található. A színezők ITT érhetők el >> Forrás: papirmuhely.hu

Letölthető plakát: osztályszabályok alsó tagozatosoknak

Az alábbi plakát szabadon felhasználható iskolai használatra, alsó tagozatosok számára készült. Pedagógusok, osztályfőnökök figyelmébe ajánljuk. Készítettünk egy szabadon megszövegezhető változatot is, így órakeretben, a gyerekek bevonásával alkothatók meg a fontosabb osztályszabályok.