Hasznos információk

Pozitív megküzdési stratégiák kamaszkorban. Letölthető óravázlat pedagógusoknak, tinikkel foglalkozó szakembereknek

Harminc éves fennállását ünnepli 2023-ban a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Az Alapítvány elsődleges feladata a gyerekek és fiatalok meghallgatása, a bajba jutott gyerekek segítése. Munkatársai azon dolgoznak, hogy az ENSZ definíciója szerinti gyermeki jogok megvalósuljanak Magyarországon. Az alapítvány küldetése, hogy a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek a gyerekek mindenek felett való érdekeit képviseljék. Legfőbb értékei pedig a gyerekközpontúság, a  bizalom, az együttműködés, és felelősség.

A Kék Vonal szülőket és gyerekekkel foglalkozó szakembereket is segít. A Kék Vonal képzett ügyelőivel a szülők is konzultálhatnak minden olyan helyzetben, amikor a szülő úgy érzi, a gyermek jogai sérülnek, aggódalom tölti el egy helyzettel kapcsolatban vagy bizonytalanságot érez abban, hogy milyen lépés szolgálná a gyermek érdekeiket a legjobban. Ingyenesen, éjjel-nappal hívható szám: 116 000

A szülőknek szóló információk a Kék Vonal a kek-vonal.hu/szuloknek weboldalon érhetők el.

Gyerekekkel foglalkozó szakemberek is fordulhatnak kérdéseikkel az Alapítvány munkatársaihoz: konzultálhatnak velük olyan esetekről, melyek bizonytalanságra adnak okot, melyek megterhelőek vagy olyan esetekben is kérhetnek segítséget, melyekben különböző érvek feszülnek egymásnak (gyermek legjobb érdeke, jelzési kötelezettség). A szakemberek is a 116 000 számon érhetik el az ügyelőket (a hívás anonim, a telefonos ügyelet nonstop és ingyenes).

Pedagógusoknak, iskolai szociális segítőknek, iskolapszichológusoknak egyaránt hasznos óravázlatokat tett közzé a Kék Vonal a honlapján. A szakemberek iskolai keretek között tarthatnak foglalkozásokat a kidolgozott óravázlat alapján. A téma: Pozitív megküzdési stratégiák kamaszkorban.

A 8 . alkalmas foglalkozássorozathoz készített óravázlatok használatával gyerekekkel, fiatalokkal, csoportban is dolgozó szakemberek, különösen pedagógusok, iskolai szociális segítők, pszichológusok, ifjúságsegítők tarthatnak a stresszről stresszel való megküzdésről interaktív foglalkozásokat 7. osztálytól felfelé. Az óravázlatot Reményiné Csekeő Borbála állította össze. A kiadvány az UNICEF és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány együttműködésében jött létre.

Az óravázlatok ITT érhetők el >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük