A 2026/2027. tanévben negyedik alkalommal hirdették meg a “Ne Bántsátok Egymást! – Piros Lapot az Iskolai Bántalmazásnak!” országos iskolai kampányt, amelynek célja, hogy az iskolai közösségek aktívan fellépjenek a bántalmazás különféle formái ellen.
A programhoz kétféleképpen lehet csatlakozni:
- A PirosLapNap megszervezésével
- A PirosLapNap Programban való teljes tanéves részvétellel
Az Erőszakmentesség Világnapján, október 2-án rendezendő PirosLapNapon a csatlakozó osztályok délelőtt 11:00-kor magasba emelik a piros lapot.
A csatlakozó osztályok a teljes tanév során három egymásra épülő kihívást teljesítenek az iskolai bántalmazás megelőzéséért. Az osztályfőnökök ehhez 1-12. évfolyamra kidolgozott tananyagot és pedagógiai eszköztárat kapnak.
Szervezői ismertető
„A piros lapot felemelni egy pillanat. Egy osztályközösséget erősíteni egy folyamat. Az október 2-i PirosLapNap
lehet ennek a folyamatnak a kezdete.
A teljes tanéves PirosLap Programban az osztályok maguk építenek kampányokat az iskolai bántalmazás ellen. Együtt gondolkodnak azon, mire szeretnék felhívni a figyelmet, milyen változást szeretnének elérni, és hogyan szólítsák meg társaikat. Ők ismerik belülről a saját közösségük helyzeteit, ezért a kampányok az ő tapasztalataikból és gondolataikból épülnek fel. Miközben együtt gondolkodnak, döntenek, terveznek és cselekszenek, maga az osztályközösség is erősödik.
A tanév során három egymásra épülő szakaszon haladnak végig. Először a saját osztályközösségükben, majd az iskolájukban, végül az iskolán kívül indítanak közös akciókat. Elkészítik saját Bántalmazás Elleni Paktumukat, és lépésről lépésre egyre nagyobb közösséget szólítanak meg az iskolai bántalmazás ellen.
Az osztályfőnök ebben a folyamatban támogatja, de nem irányítja a diákok munkáját. Ehhez a teljes tanévre 1-12. évfolyamra szabott óravázlatokat, kész foglalkozásokat, módszertani segítséget, nyomtatható programeszközöket, prezentációkat és a diákok saját kampányainak megtervezését segítő anyagokat adunk.”
A kampány sikerét jelzi, hogy a PirosLapNaphoz 2026-ban szinte minden tankerületből csatlakoztak iskolák.


Részletek, regisztráció a https://kamaszfesztival.hu/piroslap-program/ weboldalon.