
Legyen felhőtlen a vakáció! Baleset- és bűnmegelőzési tanácsok nyárra
Minden évben elérkezik a nyári vakáció ideje, a gyermekek (és bizonyára a felnőttek) által igazán várt időszaka az évnek, amely
Köszöntjük az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ prevencióval, azaz megelőzéssel foglalkozó portálján. Célunk, hogy hasznos ismeretek, információk átadásával segítsük az óvodás és iskolás gyermeket nevelő szülőket, gyerekekkel foglalkozó szakembereket. Bemutatjuk a 3. kerületben is elérhető, gyermekek, szülők által igénybevehető speciális szolgáltatásokat, melyek hozzájárulhatnak az óvodás- és iskoláskorúak egészséges szellemi, lelki és testi fejlődéséhez. Tartsanak velünk!

Minden évben elérkezik a nyári vakáció ideje, a gyermekek (és bizonyára a felnőttek) által igazán várt időszaka az évnek, amely

Hamarosan véget ér a 2022/2023-as tanév. Ebből az apropóból készítettük az alábbi nyomtatható gondolatrendszerezőt, melyet alsó és felső tagozatos diákoknak,

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ (ÓCSTGYVK) közkedvelt nyári napközis alkotótábora. A tábor 2023. július

A 2018/19-es tanév óta érhető el a hazai köznevelési intézményekben – óvodákban, iskolákban, középiskolákban, kollégiumokban – az óvodai és iskolai

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársai 2023. május 30-án tanulmányi nap keretében ellátogattak az Óbudai Családi Tanácsadó és

Mi a rohamivás? Amikor rövid idő alatt 4-nél több egység alkohol (min. 48 ml etanol) kerül a szervezetbe. Például: 3

A diabmentor elnevezést a 18. születésnapját ünneplő Egy Csepp Figyelem Alapítvány találta ki. A diabmentorok azok a pedagógusok, akik azért

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya nyári szünidőre vonatkozó hasznos információkat és tanácsokat tartalmazó plakátja. Nyitókép: Pixabay

A Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesület óvodásoknak, kisiskolásoknak, középiskolásoknak, szülőknek szóló médiapedagógiai programokkal, információkkal segíti a gyerekekkel foglalkozó szakemberek – pedagógusok,

Nagy szakmai érdeklődés mellett elindult május 11-én az igyenes online webinár a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szervezésében. A téma: Önsértés és

Trenkáné Csom Henrietta c. r. alezredes a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó, drogprevenciós összekötő tiszt, áldozatvédelmi referens.

Május első vasárnapján, 2023-ban május 7-én, az édesanyákat, nevelőanyákat ünnepeljük. Erre az alkalomra ajánljuk az alábbi ingyenesen elérhető, letölthető színezőket.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.