A 2009 után született Alfa-generáció számára a 0-24 órában kéznél lévő – gyakorlatilag nonstop elérhető – mobilinternet teljesen természetes dolog. Az „Alfa-gyerekeket” digitális bennszülötteknek is nevezik; nehéz elképzelniük, éppen ezért nagy érdeklődéssel hallgatják az idősebbek beszámolóit arról, hogy milyen volt az élet a világháló előtt vagy amikor még mobiltelefon sem létezett. Mivel számukra az internet, a 0-24 kapcsolódási lehetőség magától értetődő, külön fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy a világháló, az internetes aktivitás milyen veszélyeket rejt. Ezekkel ugyanis sokan nincsenek tisztában. Ma már általános iskolások is rendelkeznek saját okostelefonnal, többféle ún. szülői felügyeleti alkalmazás érhető el, tölthető le, melyekkel szabályozhatók a gyermek aktivitásai, limitálható a neten eltöltött idő stb.
Nem ritka azonban, hogy a gyerekek szabadon használhatják a világhálót, az életkori megkötéseket figyelmen kívül hagyva jelen vannak például a közösségi médiában, nem csak tartalomfogyasztóként. Saját tartalmakat (videók, képek) is megosztanak, közzétesznek ezeken a felületeken, anélkül, hogy tisztában lennének néhány alapvető, személyiségi jogokkal kapcsolatos szabállyal, melyek egyebek mellett a képmás vagy hangfelvétel készítésére, felhasználására vonatkoznak.
Érdemes tanórai keretben a gyerekekkel ezekről beszélgetni; az osztályfőnök mellett a rendőrség Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai is tartanak ebben a témában órákat igény, felkérés szerint, de az iskolai szociális segítőt is megkeresheti az iskola (intézményvezető, osztályfőnök), akik szintén tarthatnak ilyen jellegű foglalkozásokat, a szülők megfelelő tájékoztatása mellett.
Biztonságos Világháló – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ajánlásait ismertetjük
A világháló (internet) igen régóta megkönnyíti az emberek életét, de azért kockázatokkal is jár. Ezt felismerve jött létre a februári Biztonságos Világháló Nap (Safer Internet Day). Ennek nyomán pár tanács:
1. A kulcsokról az ingatlanok védelme kapcsán is beszéltünk. A világhálóhoz, az alkalmazásokhoz (application) is fűződnek kulcsok. A jelszavak. Nagyon fontos, hogy biztonságos jelszavakat válaszunk!
2. Mivel a jó jelszavak néha túl bonyolultak, többen a végén rákattintanak a „Jelszó megjegyzése” gombra. Biztosan nem kell mondjuk, ezzel sajnos a biztonsággal kapcsolatban igen rossz megoldást választanak! (Biztonságos és megjegyezhető jelszavakkal külön weboldalak foglalkoznak. A módszer lényege, hogy egy számunkra könnyen megjegyezhető mondat szavainak kezdőbetűi alkossák a jelszót, az elválasztó pedig legyen egy-egy szám.)
3. Csalók sajnos a számítógépeken is megtalálhatóak: „ügyintézők”, „remek ajánlatok” többször előfordulhatnak, vagy kérhetnek tőlünk „adategyeztetést”. Ilyen esetben fokozottan óvatosak legyünk! személyes adatokat soha ne adjunk meg így! Ha kétségünk van, forduljunk pénzintézetünkhöz!
4. A fiatalok sok oldalt használnak – talán némileg könnyelműen. Bizonyos képmegosztó oldalak azonnal (!) közvetlen képet, felvételt sugároznak (stream) akár a lakásunkból! Érdemes az ilyen alkalmazások kockázataira a gyermekeink figyelmét felhívni! Ám néhány 18. életévét betöltött személy is ezen furcsa „divatot” tanulja el… Nem ajánljuk, hogy szülők (??!) álmukból felébresztve, táncra invitálva tegyék „világhálós szereplővé” például saját gyermeküket! Sajnos, többen a népszerűséget előnyben részesítik a józan ésszel szemben! Kérjük, ne tegyenek ilyesmit!
5. A visszaélések kapcsán például közösségi oldalak esetében helyi szerkesztők (admin) vannak. De ha egy-egy cselekmény súlyosabb, hívják a 112-t!