November 5. az iskolai zaklatás elleni világnap. Magyarországon a NEM OKÉ kampány keretében programokkal, letölthető óravázlatokkal és foglalkozástervekkel segítik a szakembereket, a diákokat és a szülőket, a bullying megelőzését, megfelelő kezelését elősegítve.
„Azt szeretnénk, hogy november 5-én minél több iskolában elinduljon az első lépés: egy beszélgetés, egy közös filmnézés, egy tantermi foglalkozás, vagy egy közös flashmob…bármi, ami segít felismerni, hogy vannak eszközeink, tudunk tenni, és van kihez fordulni, ha iskolai zaklatásról van szó”, olvasható a NEM OKÉ kampánynak felületet adó Delta Produkció weboldalán.
A kampány központjában a Darázs című díjnyertes előadás áll, amely felnőtteknek szól – erős, megrázó művészi eszközökkel mutatja meg, milyen mély és tartós sebeket hagy a zaklatás.
De a valódi munka az előadáson túl kezdődik – hívják fel a figyelmet a szervezők -, hangsúlyozva, hogy a NEM OKÉ a helyi szereplők bevonásával és szakmai együttműködésekkel dolgozik azon, hogy a változás tartós és fenntartható legyen. A céljuk, hogy minden település és közösség a saját igényeire szabva alakíthassa ki azt a védőhálót, amelyben a gyerekek biztonságban, támogatva és elfogadva nőhetnek fel.
A kampány honlapján ingyenes óravázlatok és foglalkozástervek találhatók alsó, felső tagozatos diákokkal, középiskolásokkal foglalkozó szakemberek számára. A feltöltött segédanyagok ITT érhetők el >>
28 oldalas bullying kézikönyv is készült szülők számára, amely itt tekinthető meg >>
Podcastek is hallgathatók iskolai zaklatás témában, ITT >>
A Triangle c. film is remek beszélgetésindító program lehet középiskolásoknak, felső tagozatosoknak.
A NEM OKÉ kampányról
A NEM OKÉ azoknak a tapasztalataira és visszajelzéseire épít, akiket személyesen érint az iskolai zaklatás jelensége – szülők, pedagógusok, diákok és segítő szakemberek –, valamint mindazokra, akik nap mint nap találkoznak a jelenséggel és következményeivel.
A cél, hogy a kampány üzenetei és eszközei hosszú távú, mindenki számára elérhető tudásban, támogatásban és közösségi kapcsolódásban öltsenek testet.
A következő időszakban a közösségépítés és a hasznos, gyakorlati tartalmak fejlesztése kerül a fókuszba – hogy minél több ember megtalálhassa a saját szerepét abban, hogyan tehetünk közösen a gyerekek biztonságáért és lelki jólétéért – ígérik a szervezők.