Hasznos információk

Mi bullying és mi nem az? Az iskolai bántalmazás felismerése. Letölthető útmutató és gyakorlatsor

A bullying, azaz az iskolai bántalmazás jelensége és annak megfelelő kezelése komoly kihívás elé állítja az oktatási intézményekben dolgozó szakembereket: a pedagógusokat (kiemelten az osztályfőnököket), az iskolapszichológusokat, szociális segítőket. Külön nehezíti a helyzetet, hogy a bullying nem feltétlenül az iskola falai között nyilvánul meg a diákok között. Az iskolán kívül, az online térben is megnyilvánulhatnak a kortárs bántalmazás különféle formái, ami nem pusztán a bántalmazásban közvetlenül érintett diákokra hat kedvezőtlenül, de a közösség egészére is hatással van. Éppen ezért az első, amit érdemes tudatosítani, hogy a bullying nem néhány (bántalmazóként fellépő vagy áldozattá váló) diák magánügye, ezért az osztályközösséget is fontos bevonni, amikor egy-egy konkrét eset kapcsán szeretnénk a helyzetet megfelelően „kezelni”. Egy-egy bullying-ellenes foglalkozás során nem pusztán az informálás a cél (a bullying definiálása, a lehetséges következmények ismertetése). A csoportfejlesztés, a csoportnorma kialakítása, a szociális készségek, az empátia erősítése, a pozitív megküzdési stratégiák ismertetése legalább ennyire fontos.

Bullying vagy konfliktus?

Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a mindennapos, „normális” konfliktusokat a bullying szituációktól! Az egyik legismertebb, témával behatóan foglalkozó hazai szakember dr. Jármi Éva állította össze az alábbi táblázatot, amely a helyes értelmezéshez nyújt segítséget.

Osztályfőnöki és/vagy etika órák keretében érdemes az iskolai bullyinggal prevenciós céllal foglalkozni. A 3. kerület általános és középiskoláiban igény szerint évek óta kérhetnek az osztályfőnökök bullyinggal kapcsolatos foglalkozásokat az iskolai szociális segítőktől. Érdemes őket megkeresni annál is inkább, mivel évek óta alkalmazzák az ENABLE-programot, elvégezték az átfogó bántalmazás elleni képzést.

Az ENABLE iskolai program célja, hogy a szociális és érzelmi készségek fejlesztésével valamint a kortárs segítés hangsúlyozásával megelőzze a tanulási környezetben és szabadidőben megjelenő bántalmazást és ezzel hozzájáruljon a 11-14 éves gyermekek jól-létéhez.

A tanitoonline.hu weboldalon elérhető az „Iskolai bántalmazás megelőzésére és bántalmazást elutasító csoportnorma kialakítására irányuló gyakorlatsor és alkalmazási útmutató”, melyet osztályfőnökök is tudnak alkalmazni.

„Az iskolai bántalmazás (bullying) megelőzését célzó hatékony iskolai programok sokféleségük ellenére abban megegyeznek, hogy valamilyen mértékben támaszkodnak osztálytermi csoportfoglalkozásokra. Ezeket a foglalkozásokat általában a tanárok (osztályfőnök) tartják. Az órarendbe épített foglalkozások száma, a diákokkal történő munka intenzitása igen eltérő az egyes programoknál, de jellemzően 5-10 közötti. Az anti-bullying órák tárgya lehet: iskolai bántalmazás, internetes bántalmazás (cyberbullying), társas készségek (pl. konfliktuskezelés, asszertivitás, segítségnyújtás) fejlesztése, közösségfejlesztés, tolerancia-növelés – ami a bántalmazás kialakulásának rizikóját csökkenti”, olvasható az útmutató bevezetőjében.

A gyakorlatsor itt érhető el >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük